La città vecchia

Nei quartieri dove il sole del buon Dio non dà i suoi raggi
ha già troppi impegni per scaldar la gente d'altri paraggi,
una bimba canta la canzone antica della donnaccia
quello che ancor non sai tu lo imparerai solo qui tra le mie braccia.

E se alla sua età le difetterà la competenza
presto affinerà le capacità con l'esperienza
dove sono andati i tempi di una volta per Giunone
quando ci voleva per fare il mestiere anche un po' di vocazione.

Una gamba qua, una gamba là, gonfi di vino
quattro pensionati mezzo avvelenati al tavolino
li troverai là, col tempo che fa, estate e inverno
a stratracannare a stramaledire le donne, il tempo ed il governo.

Loro cercan là, la felicità dentro a un bicchiere
per dimenticare d'esser stati presi per il sedere
ci sarà allegria anche in agonia col vino forte
porteran sul viso l'ombra di un sorriso tra le braccia della morte.

Vecchio professore cosa vai cercando in quel portone
forse quella che sola ti può dare una lezione
quella che di giorno chiami con disprezzo pubblica moglie.
Quella che di notte stabilisce il prezzo alle tue voglie.

Tu la cercherai, tu la invocherai più di una notte
ti alzerai disfatto rimandando tutto al ventisette
quando incasserai delapiderai mezza pensione
diecimila lire per sentirti dire "micio bello e bamboccione".

Se ti inoltrerai lungo le calate dei vecchi moli
In quell'aria spessa carica di sale, gonfia di odori
lì ci troverai i ladri gli assassini e il tipo strano
quello che ha venduto per tremila lire sua madre a un nano.

Se tu penserai, se giudicherai
da buon borghese
li condannerai a cinquemila anni più le spese
ma se capirai, se li cercherai fino in fondo
se non sono gigli son pur sempre figli
vittime di questo mondo.

Vezet minket De André a város (Genova) sötét zugaiba. Isten háta mögötti helyekre, hol még a Nap se süt. (Sugarai kiváltságos uraké). Bemutatja az itt élőket.
Egy kislány énekel egy hozzá nem illő dalt. Sorsa el van döntve; utcalánnyá lesz, a szükség diktál. Ezzel a jogtalan ítélettel (ki szabta ki és miért?) szemben áll az önként vállalás képe: régi idők kurtizánjait említi a költő, azokra gondol kik mesterségüket vágyból űzték.
Tovább haladva kisöregek, nyugdíjasok csoportját látjuk. Ők rendszeres ott töltik az idejüket az asztal körül, ha esik ha fúj. Mert ugye az unalom a kínok kínja (káros képek keringenek), hát összejönnek. Iddogálnak, talán kártyáznak is, közben szövegelnek, megy az idő, és nincsenek egyedül. Közben még mindig az Isten háta mögött vagyunk, meg sok más hát mögött is. Ott van még az állam háta, a társadalom háta, meg a rokonok hátai. Egy hegy hát mögött öntögetnek, körben ülve mosolyognak.
Hopp, ki surrant a kapualjba? Leckét vesz a tanító a mestertől. A nyugalmazott pedagógus életének értelmévé az üres örömök váltak, egyik nyugdíjtól a másikig evickél a mocsárban. Ki tudja miként került bele?
Előrébb haladván a mólóra jutunk. Bevándorlók, csavargók színhelye általában. De itt találni azokat a rettegett alakokat is: gyilkosok, rablók, akik a társadalomtól talán a leginkább elszigetelten élnek

E dal, amelyet 1962-ben, 22 évesen írt De André, szimbóluma az ő költői világának: a lezüllöttek, eltévelyedettek, nyomorultak irgalmas védelméről szól.
"Mindig úgy gondoltam: Az erényben vajmi kevés az mi dicséretes, a ballépésben vajmi kevés az mi vétkes."

A negyedekben ahol a Jóisten Napja, sugarait nem szórja
-már elég munkája van: hogy az urakat melegítse-,
egy kicsi lány a kéjhölgyek antik dalát énekli
-csakis a karjaimban tanulhatod meg azt amit még nem tudsz-.

És ha az ő korában, híján van a jártasságnak
tehetségét hamar tapasztalattal tökéletesíti majd.
Hol vannak már azok a régi idők,
mikor a mesterség gyakorlásához egy kis elhivatottság is kellett?

Beborozva, nekikeseredve, az asztalnál ül
nagyterpeszben négy nyugdíjas
ott találod őket télen-nyáron, állandóan
veszettül vedelni, elátkozni veszettül az asszonyokat, az időjárást, és a kormányt.

Ott keresik ők, benne a pohárban a boldogságot
hogy elfelejtsék: hülyére vették őket
az erős bortól, a bánatban is lesz öröm
halvány mosolyt visznek a halál karjaiba arcukon.

Öreg tanár úr, mit keresve mész a kapualjba
talán azt az egyetlent aki neked órát tud adni
azt akit nappal megvetve publikus feleségnek nevezel
azt aki éjjel a vágyaidhoz igazítja az árat.

Azt keresed, neki könyörögsz majd több éjjelen át
összetörten kelsz, mindent a hó végére halasztva,
mikor bezsebelsz, eltapsolsz majd egy sovány nyugdíjat
tízezer líráért hallhatod, mint mondják neked "szép cicuska, nagy babácska".

Ha tovább haladsz a régi mólók rakpartjai mentén
abban a sűrű, sóval, szagokkal teli levegőn,
találsz majd ott rablókat, gyilkosokat, és egy fura alakot
azt amelyik az anyját eladta három ezer líráért egy törpének.

Ha mintapolgárként
gondolkodsz és ítélsz,
ötezer évre, plusz a kiadásokra bünteted őket
ám ha a mélységekig kutatod őket, megérted
ha is nem liliomok, mégiscsak gyermekei,
áldozatai e világnak.